Az újság szerint főleg a kedvező árú gyümölcsöt, zöldséget, építőipari alapanyagot és ruhaneműt keresik azok a szlovákiai vásárlók, akik a határ közelében lévő magyar városok boltjaiban néznek körül. A forint június óta tartó gyengélkedése ismét felélénkítette a bevásárlóturizmust – míg április végén 260 forint környékén mozgott egy euró, addig most esetenként a 280 forintot is meghaladja az árfolyam.Nem lehet mondani, hogy a forint árfolyamának gyengülése miatt az elmúlt napokban-hetekben ugrásszerűen megnőtt volna a szlovákiai vásárlók száma a dél-komáromi bevásárlóközpontban. A határ közvetlen közelében lévő nagyáruház parkolójában ugyan egymást érik a szlovák rendszámú gépkocsik, de ez eddig is jellemző volt. „Ebben a hónapban mindig van visszaesés, ami a szabadságolások, az iskolai szünidő rovására írható. A forint gyengülésének, úgy vélem, egyelőre nincs számottevő szerepe ebben” – mondta az egyik dél-komáromi boltos.Esztergomban 1 euróért 280 forintot lehet kapni. Fordított esetben 288 forintot kellett adni 1 euróért. A gyenge forintnak elsősorban a Párkányban nyaraló szlovák és cseh turisták örülnek. Azok a párkányiak, akik korábban is Esztergom bevásárlóközpontjait és üzleteit részesítették előnyben, a szlovákul és csehül beszélő vásárlók számának növekedéséről számoltak be.Az elmúlt másfél hét során megint erősödött a határ menti bevásárlóturizmus, a Rimaszombati járásból főleg Putnok, Ózd, Kazincbarcika és Miskolc üzletházaiba és bevásárlóközpontjaiba járnak át a vevők. Élelmiszert és iparcikkeket most jobban megéri a szomszédban venni. A forint gyenge árfolyamát kihasználva a szlovákiai vendéglátósok is egyre gyakrabban magyarországi nagykereskedőknél szerzik be a konyhai alapanyagokat, az ott vásárolt áru minőségével meg vannak elégedve.A magyarországi bevásárlóturizmus növekedéséről ír a többi szlovákiai lap is.
A gyenge forint miatt nálunk vásárolnak a szlovákok
A forint romlásával visszatértek a magyar boltokba a szlovákiai bevásárlók - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.