A vártnál is nagyobb a hazai búza gombafertőzöttsége, így előfordulhat, hogy a malmok behozatalra kényszerülnek – közölte Csordás S. Tibor. A szakember szerint a búzák beltartalomra jók, a gombabetegségek viszont olyan súlyos károkat okoztak, hogy nagy mennyiség esik ki az őrlésből. Emberi fogyasztásra alkalmatlan kategóriába tartozik a búzák jó része. Emiatt nagyon sok tételt el kell utasítaniuk, ezt azonban nem értik meg a gazdák – mondta az ország legnagyobb malomipari vállalatának vezetője. Az aratás után kell tisztázni, hogy az ország őrlésre alkalmas búzakészlete ki tudja-e elégíteni a hazai igényeket. Ha importra lesz szükség, az jelentősen megnöveli az áremelés mértékét – hangoztatta a vezérigazgató.
Gombás a búza, drágulhat a liszt
Több mint ötven százalékkal is emelkedhet a liszt ára – írta a Kisalföld hétfői száma a Pannonmill Zrt. vezérigazgatójának prognózisát idézve.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.