Az MTI-nek azt mondta, hogy július 20-án távozik, azaz egy nappal a társaság közgyűlése előtt. Mint mondta, elnökként az a feladata az, hogy segítse a tulajdonosok munkáját. A fő tulajdonos-a magyar állam képviseletében Fellegi Tamás miniszter már korábban összehívta a társaság közgyűlését, amely személyi kérdésekről így az igazgatóság és a felügyelőbizottság összetételéről határoz majd.Szabó András megemlítette: egy hónappal ezelőtt már felajánlotta - általa "korrektnek és normálisnak" mondott - távozását a szakminiszternek; a lemondásáról szóló dokumentumot még a nap folyamán megküldi a tárcavezetőnek.A GYSEV (Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.) nemzetközi vasúttársaság többségi tulajdonosa a magyar állam, de a vállalatban tulajdonjoga van az osztrák államnak és a Strabagnak is.
Lemond a GYSEV elnöke
Lemond tisztségéről a GYSEV Zrt. elnöke; Szabó András ezt csütörtökön, a cég vasutasnapi rendezvényén jelentette be.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.