A világgazdaság a feltörekvő ázsiai gazdagsági hatalmak, Kína és India vezetésével emelkedik ki a válságból, de Brazília nekilódulása is gyorsítja a globális növekedést − írták az IMF elemzői. A fejlett világban mindenekelőtt az Egyesült Államok és Kanada kilátásai javultak az év eleje óta. Az Európai Unió legerősebb gazdasága, a német viszonylag csekély mértékben, 1,4 százalékkal bővülhet az idén, ugyanakkor ez is felfelé módosított becslés az 1,2 százalékot jósló év eleji előrejelzéshez képest.
A fellendülés az IMF szerint törékeny, azt főként az euróövezetben elmérgesedett államadósság-válság, és az annak hatására a pénzügyi piacokon kialakult feszültség akaszthatja meg. A piaci turbulenciák gyengítik a tartós növekedés beindulásába vetett hitet, ugyanakkor az euróövezeti válság hatása a globális növekedésre egyelőre korlátozott, mert a krízis nem csapott át a feltörekvő országokra − áll a Hongkongban publikált jelentésben.
IMF: gyorsul a világgazdaság növekedése
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) felfelé módosította a világgazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését; a pénzügyi szervezet csütörtökön megjelent elemzése szerint 4,6 százalék lehet a globális növekedés 2010-ben; az év elején még 3,9 százalékot valószínűsítettek.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.