Caroline Atkinson, a washingtoni székhelyű pénzintézet szóvivője közölte: nem számolnak azzal, hogy Görögország fizetésképtelenné válhat, és a segélyprogram kibővítése sincs napirenden."A csomag meggyőződésünk szerint elegendő" arra, hogy Görögország kimásszon az adósságválságból - mondta. Kifejtette, hogy a három éves program "front töltésű", vagyis az elején folyósítanak nagyobb összeget, és a görög kormánynak akkor kell meghoznia a szükséges intézkedéseket."Már többször elmondtuk, hogy a fizetésképtelenség lehetőségéről nem beszéltünk és nem beszélünk (...) a piac túlreagálásáról lehet szó" - mondta a szóvivő riportereknek. Atkinson azt a feltételezést is elhárította, hogy Görögország problémái átterjedhetnek az euróövezet más országaira, ahol szerinte más a gazdasági helyzet.Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap vasárnap állapodott meg a görög kormánnyal egy három évre szóló 140 milliárd dolláros segélycsomagról, ebből 40 milliárdot biztosít az IMF.
IMF: a segély kihúzza a csávából Görögországot
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a 140 milliárd dolláros IMF-EU-mentőcsomag elegendő nagyságú Görögország megsegítésére, túlzóak azok a piaci félelmek, hogy a csomag nem fog működni.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.