A tartozás miatt az adóhivatal zárolta az 1982-ben gmk-ként alakult, 1991 óta kft formában működő társaság számláját. Makovecz szerint az intézkedés a végét jelenti a cégnek, amely – minthogy maga is több beszállítójának tartozik – felszámolás alá került (ennek a cégnyilvántartásban még nincs nyoma). A 6 főt foglalkoztató, az utóbbi időben főként a határon túli magyar területeken dolgozó tervezőiroda legutóbbi magyarországi munkája egy makói egészségház felépítése volt. A cég 2008-ban 48 millió forint saját és 3 milliós jegyzett tőkével rendelkezett. Adózott eredménye – az egy évvel korábbi 21,6 millióról – tavalyelőtt 3,4 millió forintra csökkent. Az már a 2008-as beszámolóból is kiderült, hogy az irodának komoly finanszírozási gondot jelent a körbetartozás, mert a vevők átlagosan 117 nap alatt fizettek neki.
Megszűnő Makovecz-cég
A HVG információi szerint 70 millió forintra rúg a Makovecz Imre nevével fémjelzett, az építész és felesége tulajdonában álló Makona Kft.-nek az a kinnlevősége, amely után a hatályos adószabályok szerint már be kellett volna fizetni a 25 százalékos áfát.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.