A forint árfolyamában jelentősebb változásra egyelőre nem lehet számítani, mert a választások első fordulója a várakozásnak megfelelően alakult − írta elemzők véleményét idézve hétfő reggel a Dow Jones hírügynökség. Különösebb mozgás a térségben másutt sem várható. Mindenesetre a térségi valutákat is támogatja az euróövezeti pénzügyminiszterek vasárnapi megállapodása, amellyel 30 milliárd eurós "árcédulát" tűztek az esetleges görög segélyprogramra, amelyet elvileg már márciusban vállaltak. Míg a piac mérlegeli az összeget, a döntés átmenetileg növelte a bizalmat, ez segített az eurónak. A forint pénteken 0,37 százalékkal, a cseh korona 0,04 százalékkal erősödött, a zloty 0,66 százalékkal gyengült az euróval szemben.
Hajszállal erősebb a forint, nagy változás nem várható
Hétfő reggel nyolc óra után pár perccel az eurót 266,76 forinton jegyezték, hajszállal jobb árfolyamon a pénteki késői 266,81-as jegyzésnél.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.