Pénteken utoljára még részt vesz egy magas szintű szakmai egyeztetésen a sávolyi motorversenypálya ügyében, azután lemond a beruházás koordinálásával járó posztjáról - közölte Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, a beruházás koordinálásának kormánybiztosa csütörtökön az MTI-vel. Hozzátette, még várja a miniszterelnök döntését Sávoly ügyében.A szocialista politikus úgy fogalmazott; "Sajnálom, hogy semmit, ami a közjót szolgálja, ebben az országban nem lehet tisztességesen végigvinni." A beruházásra 20 milliárd forintot fordítana az állam, és 15 milliárd forintra vállalna garanciát - emlékeztetett.Döntése indoklásaként Suchman Tamás megismételte az MR1-Kossuth Rádiónak tett nyilatkozatát, miszerint „Nem akarok részese lenni olyan projektnek, ahol mindenfajta vádaskodás elindul a zsarolhatóságtól a megtérülés bizonytalanságával kárt okozva a magyar nemzetgazdaságnak. A választás után majd az a politikus, az a politikai szervezet, amely a kormányzási feladatot elvégzi, az majd meghozza ezt a döntést.”
Lemond a sávolyi versenypálya koordinálásáról Suchman Tamás
Lemond a sávolyi motorversenypálya építésének koordinálásáról Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke - tette közzé az MR1-Kossuth Rádió csütörtökön. A bejelentés és a hozzá kapcsolódó nyilatkozatok a MR1-Kossuth Rádió honlapján olvashatóak.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.