Egy évvel korábban, a világméretű gazdasági válság eddigi legnehezebb szakaszában az index 50,7 ponton állt, 2010 első negyedévében pedig két év után ismét a 96,6 pontos sokévi átlag fölé emelkedett. A 94 ország közel 1 100 elemzőjének véleménye alapján számított adatok szerint leginkább Ázsiában javult a hangulat, a többi nagy térségben viszont még mindig a sokévi − az utóbbi 15 év adatai alapján számolt − átlag alatti értéket mutat a világgazdasági barométer, de így is jobb a hangulat, mint az előző negyedben.
A kilátásokat Ázsiában a tavalyi utolsó negyedévhez képest kedvezőbbnek, Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és a világ más tájain pedig kevésbé kedvezőtlennek tartják a szakértők. Bár a jelenlegi helyzet megítélése világszerte javult, de Ázsián kívül inkább kevésbé rossznak, mintsem jónak látják a helyzetet az Ifo 1981 óta háromhavonta végzett vizsgálatsorozatának idei első adatfelvételében részt vevő szakértők.
A fogyasztói árak emelkedése gyorsulhat a következő hat hónapban, 2010 egészében pedig 2,9 százalék lehet az infláció világátlaga a tavalyi 2,5 százalék után. Ugyancsak emelkedhetnek a rövid távú kamatok a 2010 közepéig tartó időszakban, és a közeli jövőben a hosszabb távú kamatoknál is beindulhat az emelkedés − vélik az elemzők, akik szerint az euró jelenleg túlértékelt, a dollár alulértékelt, a japán jen és a brit font árfolyama pedig megfelelő.
Ifo: kétéves csúcson a világgazdasági barométer
Két éves csúcsra emelkedett a világgazdasági barométer az idei első negyedévben: a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet szerint a következő fél év gazdasági kilátásaira vonatkozó mutató 99,5 pontra javult az előző negyedévi 91,4 pontról.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.