A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,5 százalékkal 992,26 pontra erősödött. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,83 százalékos emelkedéssel indult, majd egy óra múltán 1,23 százalékkal az előző napi záró érték fölött állt. A frankfurti DAX-30 0,54 százalékos növekedéssel kezdett, majd 0,64 százalékos emelkedésénél járt. A párizsi CAC-40 0,69 százalékos nyereséggel kezdte a napot, később 0,87 százalék volt a nyeresége. Szerdán az FTSE-100 0,39 százalékos nyereséggel 5.131,99 ponton zárt. A DAX-0,69 százalékkal 5.536,37 pontra emelkedett. A CAC-40 0,63 százalékkal 3.635,61 pontra javult.
Növekvő nyereségek a nyugat-európai tőzsdéken
További erősödést jeleztek a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek a kereskedés beindítása után egy órával. Elsősorban a banki részvények árfolyama emelkedett, a befektetők várják az Európai Unió állam- és kormányfői értekezletének döntését arról, hogyan támogathatná az EU a pénzügyi gondokkal küzdő Görögországot.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.