Az APEH azt kéri, hogy azok, akik az APEH honlapján elérhető programmal készítik el 1042-es bevallásukat, minden esetben a legutolsó verziót töltsék le, akkor is, amikor más bevallással együtt kell teljesíteni az egyes nagy értékű vagyontárgyakkal összefüggő kötelezettséget.
A nyomdai úton előállított 1042-es bevallás lakóingatlanokkal kapcsolatos részeit figyelmen kívül kell hagyni, a bevallás 01-es lapját pedig át kell húzni az APEH tájékoztatója szerint.
Az Alkotmánybíróság (AB) kedden alkotmányellenesnek nyilvánította, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény lakóingatlanokra vonatkozó részeit.
Az állami adóhatóság január 28-án, az alkotmánybírósági határozat közzétételének napján megsemmisítette az APEH internetes oldalára kihelyezett vagyonadó-kalkulátort használókról rögzített adatokat - tette közzé honlapján az APEH. Az adatok megsemmisítésére az adatvédelmi szabályok szerint került sor, amiről jegyzőkönyv készült. Az APEH a vagyonadó-kalkulátort is eltávolította honlapjáról.
A nagy értékű lakóingatlan adójáról bevallást benyújtó adózók esetében az adóhatóság intézkedik a bevallás adatainak törléséről, az iratok megsemmisítéséről, és erről az érintetteket egyedileg tájékoztatni fogja - tette közzé az APEH honlapján.
Az APEH módosította a vagyonbevallás segédleteit
Az adóhatóság az Alkotmánybíróság (AB) határozatában foglaltaknak megfelelően módosította az egyes nagy értékű vagyontárgyakkal összefüggő kötelezettségek bevallására szolgáló 1042-es bevallás nyomtatványt, a hozzá tartozó útmutatót, valamint a bevallás kitöltését segítő, az APEH honlapján elérhető programját is. Aktualizálta az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó alapvető szabályairól szóló információs füzetet is.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.