Hozzátette: 2010 második felében már növekedhet a gazdaság és 2011-től a bővülés dinamikusabb lehet. A kedvezőbb makropályát egyebek között a javuló exportkilátások indokolják, ezért a kormány az idei exportnövekedési ütemet 3 százalékról 5,5 százalékra emelte. Javította a folyó fizetési mérleg idei hiányára vonatkozó előrejelzést is: a GDP 0,5 százalékáról 0,2 százalékára. A külső finanszírozási képesség a GDP 1,6 százaléka lehet és mindezek alapján tartható az idei, 3,8 százalékos hiánycél - hangsúlyozta Oszkó Péter. Ugyanakkor hozzátette: azt, hogy a 2010-es hiánycélt mennyire tudja tartani az ország, nem egy, hanem két kormánytól függ.
Az inflációs prognózis nem változott: 4,1 százalék maradt. A bruttó államadósság az idén a GDP 79, jövőre 76,9, majd a rákövetkező évben 73,6 százaléka lehet. A konvergenciajelentést pénteken küldi el a kormány Brüsszelbe, így a részletek ezt követően lesznek nyilvánosak.
Oszkó Péter elmondta: az IMF és az Európai Bizottság delegációja a jövő héten érkezik ismét Magyarországra az aktuális hitelcsomaggal kapcsolatos felülvizsgálatra.
Azt, hogy Magyarország jó pályán halad, a pénzügyminiszter szerint mutatja a dolláralapú kötvénykibocsátás sikere is. Elmondta: a kötvénykibocsátás a 2010-es teljes devizafinanszírozási igényt le tudja fedni: 7 milliárd dollár ajánlat érkezett, 2 milliárddal szemben. A 275 bázispontos tervezett felár 265 bázispontra csökkent. Ez kevesebb mint 250 bázispont euró alapon, azaz CDS alatti felárat jelent. A kupon 6,25 százalékos lett, ez már a Nemzetközi Valutaalap hitelcsomagjával is versenyképes árazás. Kérdésre válaszolva a pénzügyminiszter kifejtette: az eddigi devizakötvény kibocsátás fedezi az idei igényeket, így az idén nincs szükség újabb külföldi devizakötvény kibocsátására.
Teljesülhet az idei hiánycél
A korábban várt 0,6 százalékos visszaesésről 0,3 százalékra mérsékelte az idei gazdasági visszaesést a kormány a legfrissebb konvergenciajelentésben - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.