A jegyzés nap közben 273,50 és 271,50 között mozgott. A forint délelőtt gyengült, délután pedig mérsékelt ütemben erősödött. A dollár jegyzése 193,36 forint 1,4050 dolláros euró árfolyam mellett, a hétfői 192,19 forint és 1,4140 euró/dollár után. A svájci frank jegyzése 184,41 forint 184,51 forint, 100 japán jen pedig 216,31 forint 213,45 forint után.
Hétfőről keddre virradóra a dollár és a jen erősödött az euróval szemben, párhuzamosan a valószínű kínai monetáris szigorítás miatt erősödő piaci kockázatkerüléssel és a csökkenő ázsiai tőzsdeindexekkel.
A feltörekvő térségek devizáival szembeni tartózkodó befektetői magatartás kitartott egészen délutánig, a javulást mutató amerikai fogyasztói bizalmi index közzétételéig, ami a veszteséggel nyitó főbb amerikai tőzsdeindexeket emelkedő pályára állította.
Az IMF világgazdasági növekedési előrejelzése, amely a feltörekvő térségekre a felett országokét meghaladó gazdasági növekedési ütemet helyezett kilátásba, növelte a bizalmat a kockázatosabb deviza-befektetésekkel szemben.
Az euró az éjszakai 1,4175 dollárról kora reggelre 1,4075-ig gyengült, majd az európai piaci nyitás környékén 1,4100-re erősödött, a nap folyamán pedig 1,4050-ig gyengült. A zloty az éjszaka folyamán 4,0650-ről 4,0950-es euró árfolyamig gyengült, majd 4,0900-re korrigált az európai nyitásra, a cseh korona 25,980-as euróárfolyamról 26,125-re gyengült, majd 26,100-ra korrigált.
Az amerikai piaci nyitást követően délután negyed ötkor a zloty 4,0835-ös euróárfolyamon állt, míg negyedórával előtte még 4,0939-en. A cseh korona ugyanezen idő alatt 26,115-ös euró árfolyamról 26,060-ra erősödött.
A kereskedők szerint a forint az elkövetkező napokban is a 270 forintos euróárfolyam feletti néhány forint széles sávban tartózkodik majd, mozgását a nemzetközi piaci hangulat alakulása irányítja majd, összhangban a térségbeli devizákkal. A forint erősödésével szemben a 270 és a 268 forintos euróárfolyam támaszt erőteljes ellenállást, gyengülésével szemben pedig a 274 és a 275 forintos árfolyamhatárok.
Gyengült, majd korrigált a forint
A térségbeli devizákat követve ingadozott kedden a forint árfolyama: az eurót kedden délután fél ötkor 271,87 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 271,88 forint után.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.