Szandrocha Kamilla, az ITD Hungary Zrt. osztályvezetője az ügynökség és a Noerr és Társai ügyvédi iroda hétfői rendezvényén tartott előadásában elmondta: jelenleg két jelentős, egyedi kormánydöntéssel (ekd) támogatandó autóipari k+f kapacitásbővítési projekt van folyamatban. Ezek összesen 12 milliárd forintra rúgnak és 260 új munkahelyet teremthetnek. Ebből az egyik - fogalmazott a szakember - a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. projektje, a másik azonban egyelőre nem nyilvános. A lap úgy tudja, a beruházó egy német cég, ám a kiléte egyelőre titok, hiszen egyrészt még nincs meg a szerződés a társasággal, másrészt az itteni fejlesztés az anyaországbeli leépítéssel jár, márpedig ez igencsak érzékeny téma a német belpolitikában.
Óriási autóipari beruházás tart Magyarországra
Több mint kilencmilliárd forint értékben hoz befektetést Magyarországra egy német járműipari cég, amivel kétszáz munkahely jöhet létre, k+f területen - értesült a Napi Gazdaság. A projekthez egyedi kormánydöntéssel megítélt, vissza nem térítendő támogatás is jár.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.