Domokos László, a költségvetési bizottság fideszes alelnöke azt közölte: az év eleji adatok szerint az első negyedév végére már összegyűlik a hiány háromnegyede. Domokos László közölte: a kormány 2009-ben elvette a tizenharmadik havi fizetést a közszférától, ám az elvett pénzből a kormányzat, az országgyűlési választásokat megelőzően, kétszer 49 ezer forintos fizetésre kötelezi a teljes állami szféra munkáltatóit.
A Fidesz a Gyurcsány-korszakot akarja lezárni, és ehhez le kell zárni a "költségvetési trükkök" időszakát is - jelentette ki. A fideszes képviselő annak kapcsán, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) tett látogatást, azt mondta: sem a kormány, sem pedig a PSZÁF nem segített az adósoknak. Szerinte Magyarországon gyámság alá helyezték a PSZÁF-ot.
Domokos László úgy fogalmazott: a szervezet kinevezett új elnöke, Farkas Ádám, a miniszterelnökkel arról tárgyalt, hogy hogyan lehetne "egy szocialista barátot" az alelnökök közé beemelni. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz még 2007-ben törvénytervezetet nyújtott be az adósok megvédése érdekében, ezt akkor azonban az MSZP elutasította.
Bajnai Gordon, a PSZÁF-nál tett látogatása után sajtótájékoztatón azt mondta: tartható a 2010-es büdzsé, de ehhez a mostani szigorú költségvetési politikát kell folytatni az országban.
Fidesz: nem tarható a négy százalékos hiány
A Fidesz szerint nem tartható a 2010-re tervezett négy százalékos költségvetési hiány.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.