Bár az érintettek a január 17-ei ukrajnai elnökválasztásig titokban akarták tartani, a napokban több kijevi lap is megszellőztette, hogy december végén a kulisszák mögött gazdát cserélt az egyik legnagyobb ukrán cég, az Indusztrialnij Szojuz Donbassz (ISZD) 50,01 százalékos részvénycsomagja. A vevők közül csak az oroszországi kohászatban már több mint egy évtizede jelen lévő, jelenleg a Svájcban bejegyzett Carbofer acélkereskedő cég résztulajdonosaként ismert Alekszandr Katunyin nevét hozták nyilvánosságra, a többiekről csak annyit tudni, hogy pénzügyi befektetőként szálltak be az ügyletbe.
Az Ukrajnán kívül Lengyelországban és az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. révén Magyarországon is jelen lévő holding eddigi tulajdonosai – Szergej Taruta, Vitalij Gajduk és Oleg Mkrtcsan – azt követően kényszerültek rá az állítólag egymilliárd dollárt hozó eladásra, hogy a nehézipart különösen erősen sújtó gazdasági válság miatt kezelhetetlenné vált a 3 milliárd dollárra rúgó rövid lejáratú vállalati adósság, és az ISZD a csőd szélére került. Elemzők szerint a cég eredeti értéke legalább 4,5-5 milliárd dollár volt, ám a felszámolás veszélye miatt nem lehetett jó áron eladni. Az ISZD fő gyengesége, hogy nem volt saját szén- és vasércbányája. Elemzők szerint az új tulajdonos belépésével ez megváltozik, így a cég a korábbinál olcsóbban jut majd alapanyagokhoz.
Az üzlet további részleteiről a csütörtöki HVG-ben olvashat.
Politikai megfontolások a Dunaferr eladása mögött
Orosz szakmai és pénzügyi befektetők többségi tulajdonába került a magyarországi Dunaferrt is ellenőrző ukrán Indusztrialnij Szojuz Donbassz. Az ügylet mögött politikai megfontolások is állnak – áll a csütörtöki HVG cikkében.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.