A tavaly 6,6 milliárd forintos árbevétel mellett 425 milliós veszteséggel gazdálkodott, 2,5 milliárd forint saját tőkével rendelkező kiadó kisebbségi részvényesei, a Népszabadság Egyesület, illetve a dolgozók lapzártánk utáni közgyűlésükön döntenek arról, hogy élve a nagyrészvényesek ajánlatával, névértéken átveszik-e a tulajdoni hányadukra eső csomagot, vagy meghagyják a két nagynak. Bár utóbbi esetben a svájciak, illetve az MSZP-alapítvány tulajdonrésze tovább növekedne, a dolgozói pakett nem a nagysága miatt értékes, hanem a hozzá fűződő többletjogosítványok, így a főszerkesztő-választási jog okán. A tőkeemelés indoka a fejlesztések hátterének megteremtése.
Tőkeemelés a Népszabadságnál
Egymilliárd forintra emelte a Népszabadság Zrt. 340 millió forintos alaptőkéjét a két fő tulajdonos, a svájci Ringier AG (67,65 százalék), illetve az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány (26,47 százalék) - értesült a HVG.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.