Az eladó a szintén tőzsdén forgó econet.hu Nyrt. leánycége, az econet Invest Vagyonkezelő Kft. volt. Az új tulajdonosokat az Externet közgyűlése már áprilisban beválasztotta a cég igazgatóságába, amelynek elnöke László lett. Az adásvételt az econet.hu hiteltartozásainak közel 1 milliárd forintra duzzadása indokolta, emiatt ugyanis a cég – állítása szerint – csak a korábbinál rosszabb feltételek mellett juthatott volna bankkölcsönhöz. A 851 milliós törzstőkéjű, két magánszemély által tulajdonolt, Vivacom Magyarország Befektetési és Szolgáltató Kft.-nek 12,69, az Externet elnök-vezérigazgatója, Pórffy András társtulajdonában lévő, 83 millió forint törzstőkéjű Kraft Invest Vagyonkezelő Kft.-nek 10,14 százaléknyi Externet-részvénye van, 0,34 százalék pedig kisbefektetőké.
Tulajdonosváltás az Externetnél
Az Antenna Hungária és a Danubius Rádió ex-vezérigazgatója, László Géza és két másik magánszemély által 2009 márciusától tulajdonolt, 30 millió forintos törzstőkéjű Birdcom Tanácsadó Kft. megvásárolta a Budapesti Értéktőzsdén szereplő, 316 millió forint alaptőkéjű Externet Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyrt. 76,83 százalékos részét.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.