A helyi politikai konszenzus hiányára hivatkozó Teclima kihátrálása váratlan volt, már éppen aláírták volna a szindikátusi szerződést – nyilatkozta a HVG-nek Varga Péter, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója. A helyi ellenzék azonban kifogásolta, hogy az időközi polgármester-választás előtt akarták értékesíteni a legnagyobb önkormányzati cég kisebbségi tulajdonrészét.
A vagyonkezelő most eredménytelennek nyilvánította a pályázatot, újat pedig már nem fognak kiírni a május eleji időközi polgármester-választás miatt – tette hozzá Varga. A 49 százalék értékesítésétől várt 700-800 millió forint kiesése ellenére a városháza szerint nincs veszélyben a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program.
Senkinek sem kell a Zsolnay
Matyi Dezső üzletember után a Teclima Kft. is visszalépett a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 49 százalékának megvásárlásától.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.