A novemberben adósság-törlesztési haladékért folyamadott Dubai World állami fejlesztési társaság a világ nyolcadik csodájaként is emlegetett, tavaly átadott Pálmasziget (Palm Jumeriah) után még nagyobb szabású vállalkozásba kezdett. Az újabb mesterséges szigetcsoport neve egyszerűen A világ (The World), és több mint 300 kisebb-nagyobb szigetből áll, amelyek partvonalai a bolygó földrészeinek és országainak körvonalait rajzolják meg, mint egy világtérkép.
Az építkezést és a következő megaprojekt, Az univerzum (The Universe) nevű szigetcsoport előkészületeit a világméretű gazdasági válság nyomán leállították, a The National című dubaji lap jelentése szerint azonban "hónapokon belül" tovább folytatódnak A világ építési munkálatai, és a szigetek több mint 70 százaléka már vevőre talált.
Minden idők legmagasabb épületének átadására nem kell hónapokig várni; a The Gulf News című egyesült arab emírségekbeli lap a hét végén azt írta, hogy a több tucatnyi "apróbb" felhőkarcoló és a Közel-Kelet legnagyobb bevásárlóközpontja mellett emelkedő Burdzs Dubaj (Dubaj Torony) átadó ünnepségét 2010. január 4-én tartják meg. A 160 emeletes, 818 méteresre tervezett toronyépületet maga az uralkodó Sejk Mohammed ibn Rasíd al-Maktúm emír avatja fel, aki az átadás napján ünnepli trónra lépésének negyedik évfordulóját.
Az öt éve épülő felhőkarcoló már 2007-ben elérte az 512 méteres magasságot, amivel felülmúlta az addigi csúcstartót, a tajvani Taipei 101-et. Az avatás időpontját többször elhalasztották, eredetileg idén, legkésőbb a december 2-i nemzeti ünnepre kellett volna befejeznie a munkát a kivitelezőnek, de az amerikai Adrian Smith tervei alapján végzett 2,85 milliárd eurós fejlesztés belsőépítészeti problémák csúszott.
Dubaj a relatív nyersanyagszegénység miatt fogott bele a nagyszabású beruházásokba. Az apró ország az Egyesült Arab Emírségek tagállama, amely a harmadik legnagyobb olajexportőr, kitermelhető olajvagyona pedig nagyságra az ötödik a világon, de az ásványkincs 90 százaléka a legnagyobb társállam, Abu Dzabi területe alatt fekszik, Dubaj olajjövedelmei pedig szinte elhanyagolhatók, az ország ezért az idegenforgalomra és hitelből fedezett, hatalmas értékű luxusingatlan-beruházásokra alapozta gazdaságának fejlesztését.
A pénzügyi válság miatt azonban a luxusingatlan-szektor forgalma is csaknem elapadt, az építkezések leálltak, és gyakorlatilag egyik napról a másikra bevételek nélkül maradtak a fejlesztők, köztük a Dubai World, amely a három meghatározó állami óriásvállalat legnagyobbika az Investment Corporation of Dubai és a Dubai Holding előtt.
Novemberben aztán a Dubai World - amelynek adósságát különböző becslések 30 és 60 milliárd dollár közé teszik - hiteltörlesztési haladékot kért, decemberben pedig Abu Dzabi egy 10 milliárd dolláros csomaggal sietett a társállam segítségére. Így sikerült megelőzni a Dubai World fizetésképtelenségét, de a gyorssegély csak 2010 áprilisáig biztosítja a holding, és főként a hozzá tartozó Nakheel ingatlanfejlesztési társaság stabilitását - áll a Die Presse című bécsi lap online kiadásában megjelent beszámolóban.
A válság ellenére folytatódnak a megaprojektek Dubajban
A fizetésképtelenséggel fenyegető adósságválság ellenére folytatódnak a megaprojektek Dubajban; január 4-én felavatják a világ legmagasabb épületét és egy újabb mesterséges szigetcsoportot is építenek a Perzsa-öbölben.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.