A KPMG tanácsadó cég közleményében hangsúlyozza: a jelenlegi nehéz helyzet ellenére bizakodásra adhat okot, hogy a globális felmérésben részt vevők 35 százaléka a válság ellenére sem csökkentette alkalmazottainak létszámát, ráadásul a válaszadók 73 százaléka a korábbiaknál jobban ügyel a kockázatkezelési kérdésekre.
A nemzetközi tanácsadó cég szerint az építőipari vállalkozásoknak elsősorban működési hatékonyságuk növelésére kell koncentrálniuk a következő egy évben, míg az iparág fellendüléséhez világszerte nagyarányú kormányzati ösztönző csomagokra van szükség. Magyarországon ilyen kulcsfontosságú projektnek számít például a sávolyi MotoGP versenypálya, valamint a fővárosi négyes metró - fűzik hozzá.
A Magyarországon felszámolás alá került építőipari cégek száma novemberben már harmadszor haladta meg a háromszázat, az összesített adat ezzel pedig már túllépte a rekordnak számító háromezret - közölte az Opten pénteken.
A céginformációs társaság szerint az ágazat teljesítménye az építőipari szerződések októberben mért éves emelkedése ellenére sem éri el a két évvel ezelőtti szintet. A magyar építőipar pedig már a válság előtti évben sem teljesített kiemelkedően, így egy esetleges trendforduló is csak ehhez a szinthez közelítené az ágazatot - fejti ki az Opten.
A társaság szakértői hozzáteszik: az ágazat jövőjéről a tavaszi adatok fényében lehet biztosabbat kijelenteni, hiszen addig még rengeget cég kerülhet megoldhatatlan likviditási helyzetbe a rendelésállomány növekedése ellenére is.
Mélyponton az építőipar, rekordszámú vállalkozás került csődbe
A magyar építőipar teljesítménye az előző félévinél is nagyobb visszaesést szenvedhet el 2009. második felében a jelentős építkezések elmaradása miatt a KPMG felmérése szerint. Az Opten céginformációs szolgáltató adatai alapján még soha nem ment tönkre annyi építőipari cég Magyarországon egy év alatt, mint az idén.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.