Az EMFESZ-t az idén tavasszal adta el Góczi István, az EMFESZ vezérigazgatója egy meghatalmazás alapján egy dollárért a svájci bejegyzésű RosGas AG-nak, a Mabofi álláspontja szerint jogszerűtlenül. A Mabofi Holdings jogi eljárást kezdeményezett a magyar állam ellen, mert a Magyar Energia Hivatal egy nap alatt engedélyezte a gázkereskedő cégben a tulajdonosváltást, és azért, mert a cégbíróságon "kézi vezérléssel" jelöltek ki cégbírót, aki szintén "túlzott gyorsasággal" jegyezte be az EMFESZ tulajdonosaként a RosGas AG-t.
Dmitrij Firtas azt állítja, hogy nem vett ki pénzt az EMFESZ-ből, a tulajdonában lévő cégcsoport tagjai közötti pénzmozgásról volt szó. Góczi István korábban újságíróknak azt mondta, hogy Dmitri Firtas az elmúlt három évben mintegy 1,3 milliárd dollárt vitt ki Magyarországról.
Dmitrij Firtas tisztázni akarja az EMFESZ-ügyet
Az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi Kft. nem generált akkora bevételt a Mabofi cégcsoportnak, hogy a fő eleme legyen, de végigviszem az EMFESZ tulajdonváltásával és a cégvezetővel kapcsolatos jogi ügyeket az igazság érdekében - jelentette ki Dmitrij Firtas, az EMFESZ volt tulajdonosának, a Mabofi Holdings Ltd.-nek a tulajdonosa csütörtökön.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.