A szövegtervezet szerint az újabb válságok elkerülése érdekében hatékony kockázatkezelési mechanizmusok létrehozására van szükség.
Az uniós állam-, illetve kormányfők hangsúlyozzák, hogy a válság tanulságait le kell vonni, és "meg kell újítani a gazdasági és társadalmi szerződést a pénzügyi intézmények és a társadalom között". A dokumentum szerint e pénzügyi intézményeknek a társadalmat kell szolgálniuk, biztosítani kell azt, hogy a társadalomnak hasznára váljon a jó üzletmenet, és meg kell óvni az embereket a kockázatoktól.
A csúcstalálkozó résztvevői "bátorítják" az IMF-et, hogy vegyen fontolóra számos intézkedést, egyebek közt a biztosítási díjakkal, illetve a Tobin-adónak nevezett globális tranzakció illeték bevezetésével kapcsolatban.
Gordon Brown brit miniszterelnök a G20-ak találkozóján már felvetette a Tobin-adó gondolatát, de ez ellenállást váltott ki Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszterből.
Nagy-Britannia és Franciaország vezetője a mostani EU-csúcs előtt azt kezdeményezte, hogy jelentős mértékben adóztassák meg a bankárjövedelmeket. Ezt az indítványt a csúcs zárónyilatkozat-tervezete közvetlen módon nem visszhangozza, de azt leszögezi, hogy a pénzügyi szektorban - a további gazdasági válságok megelőzése érdekében - a jövedelmek szintjének ösztönöznie kell az ésszerű és hatékony kockázatkezelést.
A pénzügyi tranzakciók globális adóztatását ajánlja az EU
Azt javasolják az EU-országok vezetői a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), hogy vegye fontolóra a pénzügyi tranzakciók globális megadóztatását - derül ki a pénteken befejeződő brüsszeli EU-csúcstalálkozó zárónyilatkozat-tervezetéből.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.