A nyitás után 268,90-en is járt az euró/forint, azzal összefüggésben, hogy az euró 1,49 alá gyengült a dollárral szemben, majd tíz óra tájban 1,4935 forint volt az euró/dollár jegyzés.
A kereskedők csendes üzletmenetről számoltak be reggel, és a későbbiekben sem számítanak nagy ármozgásra, az euró árfolyamot 267,50 és 269 forint közötti sávban várják.
Előző nap a forint tartotta árfolyamát a jegybanki kamatcsökkentés ellenére is. A forint szinte rezzenéstelenül fogadta az MNB piaci várakozásoknak megfelelő, 50 bázispontos kamatvágását, és továbbra is együtt mozgott a térségbeli devizákkal. A forint nap közben 267,60 forintos euró árfolyam környékén ingadozott.
A dollárt kedden délelőtt 179,70 forinton jegyezték ahétfő délutáni 178,62 forint után. A svájci frank jegyzése 177,40 forint a hétfői 177,07 forint után, 100 japán jen pedig 202,50 forintot ér 200,80 forint után.
Kissé gyengült a forint
Kissé gyengült a forint kedden reggel, az eurót 10 órakor 268,20 forinton jegyezték a budapesti bankközi devizapiacon, szemben a hétfő délutáni 267,57 forintos árfolyammal.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.