Az IMF képviseletvezetője aláhúzta: a magyarországi bankrendszer stabil, a tőkeellátottsága meghaladja a jogszabályokban előírt mértéket.
Az IMF nem tolerálna a Fidesz által említett 7 százalékos államháztartási hiányt jövőre – közölte James Morsink, az IMF Budapesten tárgyaló delegációjának vezetője. „Találkoztunk a Fidesz vezetőivel, akik elmondták, hogy elképzelhető, hogy a hiány 7 százalékra nő, de úgy látjuk, hogy reálisan számolva GDP arányosan tartható a 3,8 százalékos államháztartási hiány 2010-ben” – mondta Morsink. Az IMF delegációjának vezetője szerint ha a legrosszabb feltételek válnak valóra, akkor elképzelhető az említett 3,8 százaléknál nagyobb hiány, azaz kockázatok kétségkívül léteznek.
Hasonló véleményt fogalmazott meg Barbara Kauffmann, EU tárgyaló delegációjának képviselője is kifejtve, hogy az EU sem tartaná támogathatónak a 7 százalékos deficitet jövőre. Aláhúzta: az unió nem látja elfogadhatónak a 7 százalékos deficitet, ha a gazdasági helyzet 2010-ben javul.
Morsink: az IMF nem tolerálná a 7 százalékos hiányt
Az IMF üdvözli a magyarországi pénzügyi rendszer és a pénzügyi felügyelet megerősítését szolgáló lépéseket – mondta Iryna Ivaschenko a valutaalap budapesti képviseletének vezetője a Pénzügyminisztérium, az MNB, az IMF és az EU közös budapesti tájékoztatóján.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.