A Költségvetési Tanács által felvetett, a kormánypárti képviselők módosító indítványával kapcsolatban félreértésről van szó - jelezte Oszkó Péter. A kormány többféle tartalékot képzett a költségvetésben a bizonytalanság miatt - magyarázta -, így általános tartalékot, stabilitási tartalékot és kamatkockázati tartalékot, amely a kamatpálya esetleges bizonytalanságait hivatott ellensúlyozni. Emellett a fejezeti egyensúlyi tartalékot, amely a 2009. évi költségvetésben szerepelt, véglegesen zárolta a kormány - tette hozzá a pénzügyminiszter.
Ugyanakkor a céltartalék az előre tervezett intézkedésekre célzottan félretett pénz, a kérdés az, hogy ezt már a költségvetés tervezési folyamatában "meg lehet címkézni", vagy csak későbbi döntések eredményeként - mondta Oszkó Péter, aki úgy látja, hogy az idén a jövő évi költségvetésről szóló vita időben elkezdődött, ezért nem okoz problémát, a céltartalék "megcímkézése" már a költségvetési vita során megtörténik, de az nem veszélyezteti a jövő évi államháztartási hiánycélt.
A kormány az Európai Unióban elfogadott veszteség-elszámolási szabályok szerint veszi számba az állami vállalatok veszteségeit - közölte a kérdésben felvetetett másik részletre a pénzügyminiszter. Magyarázatként hozzátette: az államháztartás pénzforgalmi szemléletű eredményében ezek a veszteségek - az EU-s szabályoknak megfelelően - nem jelennek meg, ugyanakkor az eredményszemléletű (ESA'95) mérőszámban megjelennek. Ez érvényes a MÁV-ra is.
"Szakmai álláspontunk az, hogy a Költségvetési Tanács olyan elszámolási szabályokat szeretne érvényesíteni, ami nincs összhangban az európai eredményszemléletű elszámolási szabályokkal, ráadásul azt a pénzforgalmi kimutatásban szeretné látni, ami zavaros összképet adna, és zavarná az összehasonlíthatóságot..." - fogalmazott Oszkó Péter.
Oszkó: nincs veszélyben a jövő évi hiánycél
Mivel a jövő évre betervezett költségvetési céltartalék nevesítését javasolták a kormánypárti képviselők, ezért az nem veszélyezteti a jövő évi államháztartási hiánycélt - felelte újságírói kérdésre Oszkó Péter pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.