A dollárt 182,54 forinton jegyezték 1,4819 dolláros euró árfolyam mellett szerdán délelőtt a kedd délutáni 181,63 forint és 1,4825 euró/dollár után. A svájci frank jegyzése 178,81 forint 177,78 forint után, 100 japán jent 200,52 forinton jegyeztek 197,43 forint után.
A gyengülő ázsiai tőzsdezárást követően az európai tőzsdeindexek is 0,60 százalék körüli veszteségben jártak a nyitást követően fél órával és megközelítették három héttel ezelőtti szintjeiket. Megingott a befektetői bizalom a nemzetközi piacokon a világgazdasági fellendülés korábban remélt gyorsaságát és mértékét illetően. Az általánosság vált megítélés szerint a jelenlegi árfolyamok már tartalmazzák a megelőlegezett bizalmat, ezért indokolttá vált egy korrekció.
A tartózkodóbbá vált nemzetközi befektetői hangulat és az ezzel összefüggésben "befektetési mentsvár" szerepének köszönhetően erősödő dollár nem kedvez általában sem a feltörekvő piaci devizáknak, így az eruózóna peremén várakozó zlotynak és forintnak sem.
Az euró kedden délután 1,4800 dollár közelébe gyengül a hétfőn még jellemző 1,5000 feletti árfolyamról. A piacon az 1,4780-as határt tartják a legközelebbi erőteljes technikai ellenállási pontnak, annak áttörését nem tartják valószínűnek.
A forint gyengülésével szemben 269 forintos euró árfolyamnál volt egy viszonylag erősebb technikai ellenállási pont. A következő ellenállási pontot 272 forintos euró árfolyamnál várják. A forint a jelenleg uralkodó nemzetközi befektetői hangulatban a legnagyobb valószínűség szerint 270 forintos euró árfolyam környékén mozoghat 1-2 forintos sávon belül az elkövetkező napokban.
A lengyel zloty árfolyamát befolyásolhatja a lengyel jegybank szerdai kamatdöntése, amennyiben az eltér a piaci várakozásoktól. A piac biztosra veszi az alapkamat tartását a jelenlegi 3,5 százalékos szinten.
Gyengült a forint
A nemzetközi tőzsdei hangulat nem kedvez a térségbeli devizák erősödésének: az eurót 270,58 forinton jegyezték délelőtt fél tízkor a bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délután fél ötkor tartott 269,38 forintos árfolyammal.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.