Az EU-Bizottság általában 25 munkanapot jelöl meg nagyobb átvételi ügyletek engedélyezése határidejeként, ezt azonban jogában áll meghosszabbítani, amennyiben szakértői versenyjogi szempontból aggályos problémákba ütköznek, illetve panasz érkezik rivális vállalatok részéről.
A vételi ajánlat versenyjogi vizsgálata független a német kormány tervezett 4,5 milliárd eurós Opelnek nyújtandó támogatásának vizsgálatától.
Az EU-Bizottság korábban állásfoglalást kért a GM-től arról, hogy annak ismeretében is kitart-e eladási szándéka mellett, hogy a német kormány egy esetleges támogatását minden potenciális vásárló megkaphatja, nem csak a német kormány által preferált vevő, a Magna-Sberbank konzorcium.
A GM igazgatótanácsa november 3-án hozza meg döntését arról, hogy visszalép-e korábbi szándékától, illetve annak megfelelően eladja-e az Opelt a Magna-Sberbank konzorciumnak.
Több hónapos alkudozás után az amerikai anyavállalat, a General Motors szeptember közepén jelentette be, hogy kész eladni az Opel többségi részesedését a Magna kanadai-osztrák autóipari beszállító vállalatnak.
Brüsszel november 27-ig hoz versenyjogi döntést az Opel-ügyben
A Magna International és a Sberbank hivatalosan is értesítette az EU-Bizottságot szándékáról a General Motors Co. európai érdekeltsége, az Opel megvásárlására; Brüsszel november 27-ig értékeli versenyjogi szempontból a vételi ajánlatot.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.