A brit reklámfelügyeleti hatóság (ASA) azzal indokolta döntését, hogy nem támasztják alá bizonyítékok a reklám állítását, mely szerint a termék megvédi a gyermekeket a betegségekkel szemben. A reklámban az hangzik el, "tudományosan bizonyított", hogy az Actimel "segíti a gyermekek immunrendszerének védekezését".
Guy Parker, az ASA ügyvezető igazgatója elmondta, a döntés nem arra tért ki, hogy az Actimel valóban hatékony-e, csak azt vizsgálta, hogy a reklámban megfogalmazott állítást alátámasztja-e megfelelő bizonyíték.
A Danone szóvivője ezzel szemben közölte, az ő tudományos állításuk "egy sor bizonyítékon alapul". Hangoztatta, 24 megjelent klinikai tanulmány mutatta ki, hogy a termék különböző körülmények között jótékony hatással van a gyerekektől az idősekig mindenkire. Nyolc klinikai próbát végeztek el gyerekeken - 16 éves korig bezárólag -, ebből kettőt Indiában, heveny hasmenéssel kórházban ápolt gyerekeken, illetve olyan gyerekeken, akik gyomorhurut miatt szedtek gyógyszert.
Az ASA szerint az utóbbi kettő például nem érvényes az egészséges gyerekekkel kapcsolatban. A másik két klinikai próbát azért nem lehet figyelembe venni, mert abban a vizsgált gyerekek életkora hat hónaptól 15,5 hónapig terjedt, és ezért ennek eredményeit nem lehet iskoláskorúakra vonatkoztatni. A hatóság szerint a terméket nem lehet jótékony hatásúként értékelni asztmában szenvedő gyerekeknél sem. Az ASA úgy ítélte meg, a hirdetés félrevezető volt, és megsértette a hirdetésekkel kapcsolatos bizonyítási és hitelességi előírásokat.
"Nemzetközileg elismert, széleskörű és közvetlenül a témához tartozó humán klinikai tapasztalatokkal rendelkező szakértők közreműködésével végzett tanulmányok bizonyítják a probiotikumok hatásait a bél- és gyermekgyógyászatban, valamint az immunológiában" - válaszolta az ASA kifogásaira a Danone szóvivője.
Betiltották az Actimel reklámját
Betiltották az Actimel joghurt reklámját Nagy-Britanniában.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.