A részvénypiac forgalma 29,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyógyszergyártók kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A magyar tőzsde teljesen függetlenítette magát a külföldi piacoktól, a régióban és Európában is szinte egyedülállóan emelkedett kedden - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Hozzátette, hogy "értetlenül áll" a dolog előtt.
Kiemelte, hogy több vezető papír támaszszint közelébe jutott, azonban az áttörés egyiknek sem sikerült, és ez kérdésessé teszi a folytatást. Az OTP például ismét az 5500 forintos szint alá ért, amire az utóbbi hetekben már többször volt példa, de innen eddig még mindig visszafordult a bankpapír árfolyama.
Az üzletkötő elmondta, hogy a nap végére kicsit elfáradt a piac, az egyes főbb papírok árfolyamában a nap közbeni felívelés után szinte mindegyiknél egy kisebb visszaesés következett be. Véleménye szerint ez magyarázhatja a gyógyszergyártók enyhén mínuszos zárását. A gyógyszerkasszában az év első kilenc hónapjában mért túllépéssel kapcsolatban úgy vélekedett: a piacot nem annyira a hírek, inkább a hangulat befolyásolja. A gyógyszer-gazdaságossági törvény alapján a kassza túllépése esetén a gyógyszergyártóknak és forgalmazóknak ki kell egészíteniük a gyógyszerbüdzsét.
A Mol 655 forinttal, 4,35 százalékkal 15 700 forintra drágult, 5,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 60 forinttal, 1,11 százalékkal 5469 forintra nőtt, forgalmuk 19 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,24 százalékkal 845 forintra erősödött, forgalma 1,8 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 300 forinttal, 0,78 százalékkal 38 400 forintra csökkent, a részvények forgalma 2 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 167,8 millió forintos forgalom mellett 15 forinttal, 0,07 százalékkal 20 495 forintra gyengült. A BUMIX 2002,13 ponton zárt kedden, ez 2,60 pontos, 0,13 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
BÉT: nem sikerült az áttörés
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 255,35 pontos, 1,24 százalékos emelkedéssel, 20 803,87 ponton zárt kedden.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.