Erősödött a forint a bankközi devizapiacon hétfőn, az eurót reggel még 271 forint közelében jegyezték, késő délután azonban már 268,60 forint volt az árfolyam. A dollárt fél 5-kor 181,70 forinton, a svájci frankot 177,20 forinton jegyezték. Az EUR/USD kurzus a reggeli 1,4700 után délután 1,4800 közelében állt, azaz a dollár tovább gyengült a hét első napján.
Az amerikai szünnap, a Columbus Day miatt - az USA-ban hétfőn ünnepelték az Új Világ fölfedezésének évfordulóját - a forgalom rendkívül alacsony volt a devizapiacon. A forint nem élt önálló életet, követtük a régiót, ahol a kedvező nemzetközi hangulatban az erősödés volt az irány - mondta el Kolba Miklós, az ING vezető devizakereskedője.
Ami az aktivitást illeti, a forint egyébként is sereghajtó az utóbbi hetekben, kicsit finomabban fogalmazva: a befektetők látóköréből teljesen kiesett a magyar deviza, nem történik semmi, ami aktív üzletelésre késztetné a külföldi invesztorokat. Ilyen környezetben minden bizonnyal a következő napokban is a régiós irányt követi majd a forint - tette hozzá a szakember.
Hogy ez az irány merre mutat, azt a nemzetközi hangulat határozza majd meg, az pedig egyelőre optimista. Ennek megfelelően a forint is inkább erősödhet, a 265 forintos erős technikai szintet azonban jó eséllyel nem töri át az euró árfolyama.
Ecoline
Célba veheti a 265 forintos szintet az euró
Kellemes nyugalommal telt a hétfő a bankközi devizapiacon, az euró árfolyama a 270-271 forintos zónából 268 forint közelébe süllyedt.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.