Szeptemberben a fogyasztói árak havi szinten 0,4 százalékkal, éves összevetésben 0,3 százalékkal csökkentek a német statisztikai hivatal pénteken közölt végleges adatai szerint, amelyek megegyeznek a korábban közölt előzetes számokkal. A szakértők 0,2 százalékos havi és 0,1 százalékos éves fogyasztói árcsökkenésre számítottak az előzetes adatok szeptember végi közlése előtt. Németországban átlagosan 0,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak augusztusban az előző hónaphoz képest, és nem változtak tavaly augusztushoz viszonyítva. A német infláció tavaly júliusban került csúcsra, akkor 3,3 százalék volt, azóta folyamatosan csökken.
Németországban szeptemberben csökkentek a fogyasztói árak
Németországban a vártnál nagyobb mértékben csökkentek a fogyasztói árak szeptemberben. A szakértők szerint ez azt jelzi, hogy jelenleg nem veszélyezteti inflációs kockázat Európai legerősebb gazdaságát.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.