Abból, hogy olyan emberek kapnak hitelt, akik nem tudják visszafizetni, nem lesz gazdasági növekedés - mondta Simor András az m1 Az este című műsorában szerdán. Magyarázata szerint az intézkedések hosszabb távon segíthetik a jegybanki kamat csökkentését és a folyó fizetési mérleg kiegyensúlyozását, ezzel szolgálnák a fellendülést.
Simor szerint a lakosság Magyarországon túlzottan eladósodott, ezt mutatja, hogy az eurózóna országaiban az emberek jövedelmük 11 százalékát fordítják törlesztésre, míg Magyarországon 13 százalékát, pedig az alacsonyabb jövedelmű országokban az erre fordítható jövedelem aránya is alacsonyabb.
Tudomásul kell venni, hogy hitelt azok kaphatnak, akik biztonsággal vissza is tudják fizetni azt. A hitelezés nem a szociális rendszer része, az állam azonban támogathatja az arra rászorulókat alacsony kamatozású hitellel - mondta a jegybankelnök arra a felvetésre, hogy javaslatuk alapján a minimálbérrel rendelkezők alig juthatnak majd hitelhez.
Simor biztos abban, hogy a jegybankok közötti együttműködés révén megakadályozható, hogy a javasolt magyar szabályozást ki lehessen kerülni külföldi hitelfelvétellel. "Egy-egy esetben előfordulhat ilyen eset, de azt biztosan meg tudjuk akadályozni, hogy ez tömeges jelenséggé váljon" - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Simor András, az MNB elnöke a napokban jelentette be, hogy a devizahitelezés kockázatait érdemben csökkentő szabályozás mielőbbi megalkotását kezdeményezte a Pénzügyminisztériumnál.
A javasolt szabályozás szigorú jövedelem-feltételeket írna elő a hitelfelvevőknek, és a forint hiteleknél lazább, a devizahiteleknél súlyosabb fedezeti követelményeket állapítana meg. A gépjárművásárlásokhoz kapcsolódó hiteleknél 5 évben maximálná a futamidőt.
A kormány egyelőre vizsgálja a javaslatot, és nem nyilvánított véleményt róla a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete sem, banki és pénzügyi körökből azonban többen elutasítóan fogadták a szabályozási elképzelést. Így nyilvánult meg Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke is.
Simor: a devizahitel-korlátozás hosszabb távon ösztönözheti a növekedést
A jegybank elnöke szerint a hitelezési feltételek szigorítása - ahogy azt az MNB javasolta - rövid távon 0,1-0,2 százalékkal mérsékelheti a gazdasági növekedést, hosszabb távon azonban éppen hogy ösztönözheti azt.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.