Európát kevésbé rázta meg a gazdasági visszaesés, mint az Egyesült Államokat, de a kibontakozása is lassabb lesz - vélte Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője Isztambulban, ahol vasárnap kezdődik az IMF és a Világbank négynapos féléves közgyűlése.
A pénzintézet vezetője szerint a válság előttinél lassúbb globális gazdaságnövekedésre kell felkészülnie a világnak. Továbbra is fennáll azonban annak a veszélye, hogy a gazdaságok visszacsúsznak, miután a legtöbb országban még hónapokig nőni fog a munkanélküliség.
Dominique Strauss-Kahn hangsúlyozta, még nem jött el az ideje annak, hogy a kormányok visszavonják az állami gazdaságélénkítési programjaikat a munkanélküliség növekedése és a még mindig sebzett pénzügyi szektor miatt. Arra figyelmeztetett továbbá, hogy ha egyes kormányok idő előtt véget vetnének a gazdaságösztönzésnek, veszélybe sodorhatják a kilábalást a recesszióból.
Ugyancsak Isztambulban a Világbank elnöke azt mondta, hogy "az idei év nehéz volt, a jövő évi szerfölött bizonytalan lesz". Robert Zoellick szerint 2011-ig további tőkét kell juttatni a gazdaságokba. A Világbank vezetője szerint most a legnagyobb veszélyt nem a gazdaság összeomlása jelenti, hanem a túlzó önbizalom.
Strauss-Kahn: Európa utolsóként lép ki a válságból
Európa lényegesen lassabban kászálódik ki a válságból, mint a világ többi térsége - mondta az IMF vezetője, aki szerint ez azért van, mert Európa gazdasága kevésbé rugalmas.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.