Elemzők is emelkedésre számítottak, de csupán 0,1 százalékosra. Júliusban még 60 éve nem látott mértékben, havi szinten 1,5 százalékkal, éves összevetésben 7,8 százalékkal estek az ipari termelői árak német földön.
Ugyanakkor az egy évvel korábbihoz viszonyítva augusztusban sem állt meg az árzuhanás; 6,9 százalékos csökkenést regisztráltak a wiesbadeni statisztikusok. Az ipari termelői árak így nagyjából a 2007 szeptemberi szinten vannak.
Az éves szintű csökkenés és a havi összevetésben mért drágulás legfőbb oka egyaránt az energia árának változása: augusztusban 14,3 százalékkal volt olcsóbb az energia az egy évvel korábbinál, viszont 1,1 százalékkal drágább volt, mint júliusban, közölte a német statisztikai hivatal pénteken.
Ismét emelkedtek az ipari termelői árak Németországban
Tizenegy hónap után augusztusban ismét emelkedtek az ipari termelői árak Németországban. A drágulás 0,5 százalékos az egy hónappal korábbihoz képest, jelentette a német statisztikai hivatal pénteken.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.