"Ha a költségvetést abból a szempontból nézzük, hogy a számok a helyükön vannak-e, akkor nincs probléma a 2010-es tervekkel, ha azonban azt vizsgáljuk, hogy ezek a számok beágyazhatók-e a társadalmi, gazdasági folyamatokba, megvan-e az összhang, akkor a költségvetés már kevésbé megnyugtató" - fogalmazott. Általában az ötszázalékos ingadozás, eltérés még elfogadható egy tervszám esetében, most viszont ebben a tekintetben komoly kockázatokat látunk.
Az ÁSZ elnöke szerint nálunk orientációs gondok vannak: nem tudjuk eldönteni, hogy milyen irányba induljunk el és hogy mi legyen az állam szerepe. Pedig fontos lenne, hogy megőrizzük a társadalmi békét, hogy alapkérdésekben konszenzus alakuljon ki e kérdéskörökben, mert Magyarországra elhúzódó, nehéz időszak vár, ami annál hosszabb lesz, minél bizonytalanabbak vagyunk ebben a kérdésben.
Kovács Árpád az interjúben utalt a közgazdász-társadalom hibájára is, miszerint állandóan az államháztartással foglalkoznak és a reálgazdaságot is ezek keresztül vizsgálják. Pedig a pénz a reálgazdaságból kerül elő és nem a büdzséből - jegyezte meg az ÁSZ elnöke.
Az önkormányzatokat érintő ügyekben egy sor törvénymódosítás még meg sem született - mutatott rá Kovács Árpád. Nyugodt szívvel nem lehet azt mondani, hogy úgy alakulnak majd a dolgok, ahogy eltervezték. "Elképesztő" finanszírozási nehézségekkel kell majd szembenéznie az egészségügynek, a struktúra megváltoztatásához sok egyéb mellett az anyagi feltételek sincsenek meg. Így viszont - mondta az elnök - másképp nem tud majd működni a rendszer, mint a szolgáltatás színvonalának romlásával.
Az állami cégvezetői fizetések nyilvánosságra hozatalát jó döntésnek tartja az ÁSZ elnöke, és úgy gondolja, a fizetések mértékéért nem feltétlenül a kinevezetteket kell hibáztatni.
Arra a kérdésre, hogy az ÁSZ eddig miért nem vizsgálta a BKV-t, Kovács Árpád azt válaszolta: elvileg lehet vizsgálni, hiszen közpénzből gazdálkodik, de a közlekedési cégnek van felügyelőbizottsága, van tulajdonosa, akiknek megvolt a lehetőségük, hogy kontroll alatt tartsák a vállalatot. Nem tartotta azonban kizártnak, hogy az ÁSZ vizsgálni fogja a BKV gazdálkodását. A metróberuházást már vizsgálta a számvevőszék. Hozzátette: az ÁSZ-nak vannak javaslatai arra, hogy az üvegzsebtörvény hatálya terjedjen ki az állami, önkormányzati cégekre, mert a láthatóság ellenőrzést is jelent.
A decemberben lejáró ÁSZ-elnöki mandátuma kapcsán úgy fogalmazott: addig marad elnök, ameddig megvan a bizalom.
Komoly kockázatokat lát az ÁSZ elnöke a költségvetésben
Nem láttunk olyan hatástanulmányokat, amelyek alátámasztanák a költségvetéssel kapcsolatos várakozásokat – mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke a Népszabadságnak adott interjújában, amelyet a lap pénteki száma közöl. Beszélt arról is, jó döntésnek tartja a vezetői fizetések nyilvánosságra hozatalát.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.