A GVH tájékoztatása szerint a cégek azzal tévesztették meg a fogyasztóikat, hogy hirdetéseikben elhallgatták: a vásárlóknak a repülőjegy árán felül több járulékos költséget is ki kell fizetniük.
A hivatal 2007 szeptemberében indított vizsgálatot az azóta már felszámolás alatt álló SkyEurope ellen. A légitársaság 2007-ben megjelent hirdetéseiben rendkívül kedvező árakon (1-3490 forint közötti összegért) kínált repülőjegyeket, a hírdetésben azonban szétválasztotta a különböző költségelemeket. A nettó jegyárat tüntette fel, majd apró betűs tájékoztatásban utalt arra, hogy a jegyár nem tartalmazza a repülőtéri illetéket. Az árban nem volt benne az értékesítési és tranzakciós díj sem, holott ez a két költségelem a fogyasztók oldalán elengedhetetlenül felmerül.
Emellett a SkyEurope egyetlen hirdetésében sem utalt arra, hogy a jegyvásárláshoz értékesítési díj is kötődik, és a tranzakciós díjról sem tájékoztatott, pedig bankkártyával történő fizetéshez szokott fogyasztók aligha számolhattak azzal, hogy a repülőjegy vásárlása kapcsán tranzakciós díjat kell fizetniük.
A SkyEurope online hirdetéseiben többször ígért 30-50 százalékos kedvezménnyel repülőjegyeket a fogyasztóknak, de nem tudta bizonyítani, hogy valaha is alkalmazta volna azokat az árakat, amelyekhez képest a kedvezményt ígérte.
Mindezek miatt GVH 10 millió forintra büntette a céget, az összeg meghatározásakor súlyosbító körülményként értékelve, hogy a megtévesztő hirdetések célzott fogyasztói kört értek el, a jogsértés a vizsgált tájékoztatások többségében megfigyelhető volt, a megtévesztő hirdetések pedig egy éven át elérhetőek voltak. Enyhítő körülménynek tekintették ugyanakkor, hogy a fogyasztók a vásárlás előtt tájékozódhattak a pontos feltételekről.
Hasonló okok miatt indult versenyfelügyeleti eljárás 2008 márciusában a Ryanairrel szemben is, amely ugyancsak kedvezményes áron (3 forint + repülőtéri illeték) kínált 2007-ben repülőjegyeket. A Ryanair reklámjaiban nem tett említést az úgynevezett extra szolgáltatásokról, illetve azok költségéről, amilyen egyebek mellett a poggyászdíj, illetve az airport "check-in" díj is. Ezeket ugyanis a fogyasztó által választható szolgáltatásként kezeli.
A GVH megítélése szerint a vizsgált időszakban, 2007-ben, a normál méretű poggyász feladásának lehetősége és a felszálláskor a "check in" szolgáltatás a légiközlekedéshez szorosan kötődő alapszolgáltatásnak minősült, ezért a Ryanairnek különös nyomatékkal kellett volna felhívnia a figyelmet arra, hogy üzletpolitikája eltér a szokásos kereskedelmi gyakorlattól.
Minderre figyelemmel a versenyhivatal nem fogadta el a Ryanair-nek azt az érvelését, hogy az utasok többsége kézipoggyásszal utazik, így a csomagdíjra való külön felhívás hiánya nem lehet megtévesztő. A Ryanair emellett csak a reklámok apró betűs részében tájékoztatott arról, hogy az ár nem tartalmazza a repülőtéri illetéket, és egy hirdetésben sem volt szó arról, hogy a bankkártyával fizető ügyfeleknek hitelkártya-kezelési díjat számol fel. A cég több hirdetésében 50-75 százalékos kedvezményt is ígért, ám a kedvezmény alapjául szolgáló árként csak a hirdetés megjelenését közvetlenül megelőzően alkalmazott legalacsonyabb nettó árat vette figyelembe, vagyis az ígért kedvezmény a további díjelemekre nem vonatkozott.
Mindezek alapján a GVH 10 millió forint bírságot szabott ki a légitársaságra. Súlyosbító körülményként értékelte a hivatal, hogy a Ryanair kiterjedt, hosszú ideig tartó reklámozási gyakorlatának minden tájékoztatása tartalmazott jogsértő elemeket. Enyhítő körülménynek bizonyult ugyanakkor, hogy a fogyasztók vásárlás előtt tájékozódhattak a pontos feltételekről.
GVH: 10-10 millió forint bírság a SkyEurope-nak és a Ryanairnek
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10-10 millió forintos bírságot szabott ki a SkyEurope és a Ryanair diszkont légitársaságra a fogyasztók megtévesztése miatt - közölte a GVH.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.