Az Európai Unió versenyjogi biztosa a hétvégén arra figyelmeztetett, hogy ha az ügylet során voltak protekcionista döntések, azok ellen fel fog lépni.
A General Motors (GM) csütörtökön jelentette be, hogy kész eladni az Opelt a kanadai-osztrák Magna autóipari beszállító vállalatnak. A Magna az orosz Sberbankkal és GAZ autógyárral társulva kívánja megvásárolni az Opelt. A másik ajánlattévő az RHJ International pénzügyi befektető társaság volt. A német kormány a Magna ajánlatát támogatta.
Egyes jelentések szerint a megállapodás alapján egy antwerpeni gyáregységet bezárnának, míg a négy németországi tovább működne. Németország 4,5 milliárd eurót ajánlott fel a Magna ajánlatának támogatására.
Karl-Theodor zu Guttenberg német gazdasági miniszter szerint a Magna a vártnál nagyobb leépítésre készül. Elmondta: már tavasz óta tudta minden érintett, hogy az a szám, amit a Magna mondott korábban, csak a termelésre vonatkozott, az adminisztrációs részlegeknél létszámleépítésre lehet számítani.
A Magna korábbi közlése szerint mintegy 10 ezer munkahelyet szüntetnének meg az 50 ezerből a GM európai egységeinél, az Opelnél és a Vauxhallnál.
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung azt írta, hogy a Magna és az orosz pénzügyi partnere összesen 10 500 munkahelyet szüntet meg az ügylet során Európában, ebből 4500-at Németországban.
Versenyjogi vizsgálat indulhat az Opel eladásával kapcsolatban
Belgium azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy vizsgálja meg, nem történt-e versenyellenes lépés az Adam Opel GmbH eladása során, mivel egyes aggodalmak szerint Németország mások kárán óvta meg telephelyeit.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.