Az MTI úgy tudja: a kormányfő szerint a 2010-es büdzsét a takarékosság, a stabilitás megőrzése, valamint a közbiztonság és a munka becsületének helyreállítása jellemzi majd.
A miniszterelnök beszélt a két leginkább vitás területről, a közösségi közlekedésről és az önkormányzatok forráscsökkentéséről is. Utóbbival kapcsolatban a lehetséges konfliktusok között az oktatás, a fejlesztések és a szociális ellátórendszer finanszírozását említette. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy sok javaslat alapján megfelelő kompromisszum született.
Az MTI képviselőktől származó információi szerint a hosszas egyeztetési folyamat végül azzal zárult, hogy nettó 85 milliárd forintot vonnak el az önkormányzatoktól, de ez összességében valójában 120 milliárd forint, mivel a korábbi járulékcsökkentés miatt már csökkentek az önkormányzati normatívák.
A közösségi közlekedés átalakításáról - a távirati iroda információi szerint - tovább egyeztetnek, annak érdekében, hogy a forráskivonás ellenére biztosítani lehessen a megfelelő színvonalú közlekedési szolgáltatást az ország egész területén.
A miniszterelnök szólt a válságkezelés folytatásáról is: ide tartoznak a stabilitást, a növekedést és biztonságot erősítő intézkedések. Utóbbiba tartoznak a közrendhez és közbiztonsághoz kapcsolódó lépések. Többek közt a közrendvédelmi csomag, a korrupcióellenes intézkedések és a szélsőségek elleni küzdelem tovább vitele. A szociális biztonság kérdéséhez pedig többek közt a roma kérdések rendezését, a lakáshitelesek védelmét, a krízisalapot, illetve Út a munkához program erősítését sorolta a kormányfő.
Az MTI úgy tudja, az őszi politikai feladatok is szóba kerültek a frakció ülésén. Ezek között szerepel a banki fogyasztóvédelem, a krízisalap további működtetése és költségvetés kiemelt területei. Bajnai Gordon a képviselők előtt megerősítette: továbbra is 3,8 százalékos hiánycéllal, 0,9 százalékos gazdasági visszaeséssel, valamint 4-4,5 százalékos inflációval számolnak jövőre. Nem volt komolyabb vita a frakcióülésen, a forráselvonások összegeit senki nem vitatta, a képviselők a részletkérdésekkel foglalkoztak. A legtöbben az Út a munkához program átalakításához fűztek megjegyzéseket, kérve, hogy ne csökkentsék le az eddigi 95 százalékos állami támogatást 90-re. A közösségi közlekedés kapcsán sokan megjegyezték, hogy előbb a "feneketlen zsákot" kellene betömni - utalva a végkielégítés botrányokra -, utána ésszerűsíteni.
A hozzászólók felvetették, hogy nem kellene felfüggeszteni az önkormányzatok hazai fejlesztési forrásait, erre az MTI információi szerint Bajnai Gordon úgy reagált: ez a lépés még mindig jobb, mint ha pedagógusokat kellene elbocsátani.
Bajnai Gordon és Oszkó Péter is beszélt a banki fogyasztóvédelemről, a kormányfő azt mondta, hogy ha a pénzintézetek nem fogadják el az etikai kódexet, a kormány törvénymódosítással éri el az egyoldalú szerződésmódosítás megakadályozását.
Bajnai: több jut az egészségügyre, a közbiztonságra
A miniszterelnök szerint jövőre az ideinél több pénz jut az egészségügyre, a közbiztonságra és az Út a munkához programra; kevesebb az önkorményzatokbnak. Az MTI információi szerint Bajnai Gordon többek között erről beszélt az MSZP hétfői frakcióülésén.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.