A 181/2008-as kormányrendelet értelmében a gyártó köteles az általa gyártott, forgalmazott elemek begyűjtésére, visszavételére és szabályos feldolgozására, illetve ezt a kötelezettségét egy megállapodással átruházhatja egy erre szakosodott koordináló szervezetre - olvasható a közleményben.
Cserépy Zoltán, a RE'LEM Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint sok elemforgalmazó nincs tisztában azzal, hogy Magyarországon az is gyártónak minősül, aki a jogszabály hatálya alá eső terméket az ország területére behozta. Ugyancsak a rendelet hatálya alá tartoznak az elektromos készülékek részeként forgalomba hozott elemek, így a kötelezettség kiterjed az órát, akkumulátoros szerszámgépet, játékokat, palm- és laptopokat, vezeték nélküli vagy mobiltelefonokat, GPS-készülékeket, fényképezőket és videokamerákat forgalmazókra is. Cserépy Zoltán szerint a hiányosságok miatt több száz tonna elem- és akkumulátorhulladék ártalmatlanítására nincsen fedezet.
A nagyobb forgalmat bonyolító importőrök már évekkel ezelőtt rendezték a helyzetüket, ezzel szemben a hazai forgalom 20-30 százalékát bonyolító, több száz kisebb-nagyobb cég, elsősorban készülékimportőrök jelentős hányada ezt nem tette meg - teszi hozzá a szakember.
A jogszabály további lényeges pontja, hogy a gyártó tevékenységét köteles nyilvántartásba vetetni az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőségnél. A nyilvántartásba vétel elmulasztása egymillió forint bírsággal jár, amely akár naponta kiróható a jogsértő állapot megszűnéséig.
Szintén bírság fenyegeti idén július 1-jétől azokat a boltokat, áruházakat, ahol elemet árusítanak, de nem veszik vissza az elhasznált elemeket. Cserépy Zoltán kiemelte: a kereskedő nemcsak azt az elemet köteles visszavenni, amelyet ő adott el, hanem bármilyet.
A RE'LEM Nonprofit Kft. országszerte eddig 13 ezer gyűjtőpontot látott el tárolóedénnyel, s ez a szám az idén több ezerrel bővül. A hazai lefedettség már most is nemzetközi szinten kiemelkedő, a lakosság által visszavitt mennyiség pedig megfelel a törvény által jelenleg előírt mértéknek - olvasható a közleményben.
A forgalmazók minden akkut-elemet kötelesek visszavenni
Akár napi egymillió forintos bírság is kiszabható, ha egy elemet importáló cég nem veteti magát nyilvántartásba a környezetvédelmi hatóságnál, illetve nem tesz eleget visszagyűjtési, feldolgozási kötelezettségének - emlékeztet szerdai közleményében az elemhulladékok visszagyűjtését koordináló RE'LEM Nonprofit Kft.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.