A Zapadno-Malobalikszkoje (ZMB) cég azért indított keresetet áprilisban a Russznyefty ellen, mert nem kapta meg a leszállított kőolaj árát. A felek a per közben békés megegyezésre jutottak, azt a bíróság jóváhagyta, és lezárta az ügyet, közölte a Vedomosztyi című orosz üzleti lap szerdán.
Az egyezség értelmében a Russznyefty vállalta: 18 hónap alatt törleszti az olajszállítási szerződésben megállapított 6,1 milliárd rubelt, illetve a büntetőkamattal együtt 6,3 milliárd rubelt. A ZMB ennél nagyobb összeget, 6,59 milliárd rubelt követelt eredetileg, írta az újság. Somlyai Dóra, a Mol magyarországi kommunikációs igazgatója az MTI-nek megerősítette a per során elért megállapodást, és azt, hogy felek rögzítették a teljes kereskedelmi kintlévőség rendezésének menetét.
A ZMB éves olajtermelése 2 millió tonna.
A Russznyefty 6,3 milliárd rubelt fizet elmaradt adósságért
Az orosz Zapadno-Malobalikszkoje (ZMB) orosz olajcég per során megállapodásra jutott egyik tulajdonosával, az orosz Russznyefty olajvállalattal, amely adósa volt. A ZMB másik, szintén 50 százalékos tulajdonosa a Mol.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.