Az auditáló szervezet 181 kiadvány - köztük a négyből három politikai napilap (Magyar Nemzet, Népszabadság, Népszava), a háromból két bulvárújság (Blikk, Bors) mellett az egyetlen hazai sportnapilap (Nemzeti Sport) fontosabb adatait - tette közzé. (A Magyar Hírlap és a Napi Ász nem tagja a Matesz-auditnak.)
Ezekből az adatokból az olvasható ki, hogy a Népszabadság 108,5-ről 92,3 ezerre csökkenő átlagos eladott példányszáma 15, a Magyar Nemzet 59,2-ről 52,4 ezerre csökkenő mutatója 11 százalékkal múlja alul az egy évvel korábbi értéket. A Népszava - amely 2008 második negyedében 22,1, idén április-május-júniusban pedig 19,7 ezer példányban fogyott egy átlagos napon - 11,5 százalékos visszaesést volt kénytelen elkönyvelni.
A bulvárpiacot vezető - egyben a legnagyobb példányszámban értékesített - Blikk eladása 12,3 százalékkal, 235 ezerről 206,6 ezerre esett, míg vetélytársa - amelynek felvásárlását a versenyhivatal a közelmúltban nem engedélyezte számára - 15 százalékkal javított tavaly április és június közötti eredményén: 75,3 helyett 86,7 ezer fogyott belőle.
Matesz: kilenc százalékkal fogyott kevesebb országos napilap
Kilenc százalékkal kevesebb országos napilapot vásároltak az év második negyedében Magyarországon, mint egy esztendővel korábban - tudható meg a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) legfrissebb gyorsjelentéséből
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.