Szabó Imre hangsúlyozta: a kvótaeladásokból feltöltött Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) "felülről nyitott" keret, mivel a további értékesítésekkel újabb összegek érkezhetnek a kasszába.
A ZBR forrásaiból finanszírozott Klímabarát Otthon panel alprogramja a korábbi panelprogramokat váltja fel, ugyanakkor azoktól eltérően "mérhető és garantált" szén-dioxid-kibocsátás- csökkentést eredményez, javítva ezzel Magyarország kvótapiaci pozícióit - mutatott rá a miniszter.
Csoknyai Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) épületenergetikai és épületgépészeti tanszékének adjunktusa megjegyezte: a korábbi programoktól való eltérést jelenti a nyári hővédelem támogatása is. Itt nem a klimatizálást, hanem az olyan passzív építészeti megoldásokat részesítik előnyben, mint például az árnyékoló szerkezetek beépítése.
A beruházások környezetvédelmi jelentőségét érzékeltetve Szabó Imre aláhúzta: a felújításokkal lakásonként akár 1 tonna szén-dioxid-kibocsátás is megspórolható, ami egy tölgyfa éves károsanyag-megkötésének felel meg.
Hozzátette: a hagyományos technológiával épült társas- és lakóházak 2009 őszétől pályázhatnak a Klímabarát Otthon pályázataira, míg a magán- és közintézményekre vonatkozó pályázatok várhatóan 2010 első felében jelennek meg a Klímabarát Intézmény programban.
A zöldtárca július végén tette közzé pályázati felhívását a panelépületek szén-dioxid-kibocsátás csökkentését eredményező energiahatékonysági beruházások támogatására. A panelalprogram alaptámogatása 35 százalék, de a jelentősebb szén-dioxid-kibocsátás megtakarítással járó beruházásokra akár 60 százalékos állami támogatás is igényelhető. A vissza nem térítendő összegek forrása a kiotói jegyzőkönyv szerinti szén-dioxid-kvóták értékesítésének bevétele.
A KvVM felhívása alapján minden olyan energiahatékonysági intézkedés támogatható, amelynek szén-dioxid-kibocsátás-csökkentése mérhető, illetve igazolható energetikai hatékonyságjavítással jár. A zöldtárca így támogatást nyújt a nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítására vagy cseréjére, a homlokzatok és födémek hőszigetelésére, az épületgépészeti rendszerek korszerűsítésére, felújítására, a megújuló energiafelhasználás növelésére, a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére, továbbá az épületek nyári hővédelmének javítására, árnyékoló, vagy árnyékvető szerkezetek beépítésére, valamint az épületek lodzsáinak beüvegezésére.
A pályázatokra 2009. október utolsó napjáig, illetve a forrás rendelkezésre állásának függvényében a miniszter döntéséig lehet jelentkezni. Számos magyarországi környezetvédelmi szervezet korábban többször is sürgette a KvVM-et a kvóta-bevételekből finanszírozott pályázatok kiírására, mivel szerintük a további halogatással veszélybe kerülnének az ország jövőbeni kvóta-eladási lehetőségei.
Jelenleg két működő és egy tervezett szén-dioxid-kereskedelmi rendszer létezik a világban. A nemzetközi megállapodások fontos kitétele, hogy a kvóta-kereskedelemből származó bevételeket kizárólag "zöld fejlesztésekre" költhetik a kibocsátók. A következő 12 évet érintő végső, globális klímavédelmi döntések várhatóan 2010 decemberében, Koppenhágában születnek meg.
Az összesen hét évet felölelő kiotói jegyzőkönyvet az Amerikai Egyesült Államok kivételével az összes gazdasági szempontból meghatározó ország aláírta, míg a 2005 óta tartó közösségi szén-dioxid-kibocsátási kereskedelmi rendszerben (ETS) a 12 ezer legnagyobb európai károsanyag-termelő vállalat érintett. A tervek szerint az uniós kereskedelem legnagyobb területe a 2013-2020 között hatályba lépő lakossági, közlekedési, mezőgazdasági és hulladékipari szén-dioxid-kibocsátást tartalmazó Effort Sharing (ES) lehet.
Az 1997-ben kidolgozott és 2005. februárban hatályba lépett kiotói jegyzőkönyvben 37 ország, valamint az Európai Unió vesz részt, amelyek 2008. és 2012. között az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának átlagosan 5 százalékos csökkentését vállalták. A jegyzőkönyv továbbá kvóta-kereskedelemmel biztosít gazdasági motivációt a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez, így az előzetesen megállapítottnál zöldebb országok értékesíthetik el nem füstölt kibocsátásuk után járó kvótájukat.
Magyarországnak összesen 28,2 milliárd forintos bevétele származott 2008-ban a Belgiumnak és Spanyolországnak értékesített, mintegy 8 millió tonna károsanyag-kibocsátásnak megfelelő kvóta értékesítéséből.
14-15 milliárd forint jut az új panelprogramra
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) 14-15 milliárd forintot tervez a panel épületek korszerűsítésére fordítani az eddigi, összesen 28,2 milliárd forintos, a szén-dioxid-kvóták eladásából származó összegből - mondta Szabó Imre környezetvédelmi miniszter.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.