A Kormányszóvivői Iroda közleménye szerint Bajnai Gordon miniszterelnök elfogadta a lemondást, és arra kérte a közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztert, hogy mielőbb írjon ki pályázatot a MEH elnöki posztjának betöltésére. Szollár Domokos kormányszóvivő a szerdai tájékoztatóján elmondta: létrehozzák energiahivatal elnökhelyettesi posztját is, erre is pályázatot írnak ki. Horváth J. Ferenc 2003. november 10. óta tölti be az elnöki posztot, megbízatása hat évre szólt.
A Népszabadság az elnök távozását kapcsolatba hozza azzal, hogy a hivatal módosította korábbi álláspontját a négy áramszolgáltatóra - az Elműre, az ÉMÁSZ-ra, az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-re és a DÉMÁSZ-ra - kirótt kötelezettségről. Eszerint az áramszolgáltatóknak fogyasztónként átlagosan 500 forintot vissza kell fizetniük, mert magasabb árrést alkalmaztak. A hivatal áprilisi határozata szerint az összeg 60 százalékát közvetlenül a fogyasztóknak, 40 százalékát pedig a védendő, illetve a szolgáltatásból kikapcsolt kisjövedelmű rászoruló áramfogyasztóknak kellett volna megfizetni. A MEH július közepén megváltoztatta határozatát, eszerint részben a krízisalapba, részben alapítványba kell befizetnie a négy áramszolgáltatónak a mintegy ötmilliárd forintot.
Lemondott a Magyar Energia Hivatal elnöke
Távozik a Magyar Energia Hivatal (MEH) éléről Horváth J. Ferenc. A MEH szóvivője, Vigassy Csaba szerdán elmondta: az elnök nyugdíjazását kérte a miniszterelnöktől szeptember 1-jei hatállyal.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.