Az SCD érdekeltségébe tartozik a 18 balatoni kempinggel rendelkező Balatontourist Zrt., amelynek vezetője tavasszal még arról számolt be, hogy 7-8 százalékkal nőtt az előfoglalások száma. Elkán Péter szerint a visszaesés legfőbb oka, hogy a kempingezés alapvetően időjárás függő. A forgalomcsökkenés elsősorban a nyár eddigi változékony, viharos, olykor hideg időjárásának tudható be, de a válság is alaposan megtizedelte a külföldi turistákat.
Az elmúlt években legfizetőképesebb vendégeknek bizonyuló németek, dánok és hollandok csaknem eltűnteknek a balatoni kempingekből. Ezt az űrt egyelőre csak részben pótolta a Balatont választó egyre népesebb, de kevésbé kempingimádó magyar vendégkör.
Az eredményeken még sokat javíthat a melegre fordult időjárás, hiszen az utóbbi napokban a kánikula rég nem látott tömegeket csalt a kempingekbe - mondta a kommunikációs igazgató. Hozzátette, remélni lehet azt is, hogy az elmúlt években növekvő érdeklődést mutató osztrák, cseh és szlovák vendégek száma is emelkedik, a növekedést ösztönzi az euró-forint árfolyam is.
Komoly forgalomcsökkenés a balatoni kempingeknél
A nyár eddig eltelt felében, helyzetüktől és adottságaiktól függően 10-20 százalékkal csökkent a balatoni kempingek forgalma az elmúlt év hasonló időszakához képest - számolt be Elkán Péter, az SCD Group kommunikációs igazgatója szerdán.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.