A vállalatok többsége - azaz 80 ezer cég - csak ideiglenesen szüntette be tevékenységét, körülbelül 26 ezret viszont felszámoltak - közölte az Agerpres hírügynökség. A január és június közötti időszakban összesen 106 221 cég szüneteltette tevékenységét ideiglenes felfüggesztés vagy a nyilvántartásból való törlés révén. Tavaly ugyanebben az időszakban csak 14 500 ilyen céget számoltak össze.
Romániában május 1-től vezették be az átalányadót. E döntés nyomán a veszteséget kimutató vagy nagyon csekély nyereséget elkönyvelő vállalatok is fizetnek majd minimális adót, mégpedig éves forgalmuk alapján. Az említett minimális átalányadó mértéke 2 200 lejtől (mintegy 500 eurótól) 43 000 lejig (körülbelül 10 ezer euróig) terjed.
Megfigyelők szerint a tavalyi adatokhoz képest azért ugrott meg a törölt és a tevékenységüket szüneteltető cégek száma, mert a kormány bevezette az átalányadót. A gazdasági válság is hozzájárult a látványos növekedéshez.
Az átalányadó bevezetését a román kormány tagjai többször is bírálták. Korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeit képviselő Constantin Nita kis- és középvállalkozásokért felelős miniszter kifogásolta az intézkedést. Legutóbb a szociáldemokratákkal együtt kormányzó demokraták egyik meghatározó embere, Adriean Videanu gazdasági miniszter is kijelentette, hogy szerinte hibás döntés volt az adó bevezetése.
Padlóra küldte a román cégeket az átalányadó
Több mint százezer cég szűnt meg vagy volt kénytelen felfüggeszteni működését Romániában az első félévben, ez a szám hétszer nagyobb a tavalyi hasonló időszakhoz képest, derül ki a román országos cégnyilvántartási hivatal statisztikájából.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.