A BÉT vezető indexe, amely kedden közel három százalékos mínuszt könyvelt el, fél kettő után pár perccel 15 391 ponton állt, 70 ponttal a keddi záróérték fölött. Az Egis, amely a nap elején még közel négy százalékos pluszban, utóbb pedig két százalékot meghaladó mínuszban is megfordult, fél kettő után 1,1 százalékkal a keddi záróérték alatt, 17 300 forintnál járt. A társaság, amelynek részvényeit a Citigroup elemzői erősen vételre ajánlják, csütörtökön jelentette be, hogy 3,7 milliárd forintos beruházással új gyógyszertechnológiai kutató-fejlesztő központot épít Budapesten.
Az OTP-t a Citigroup-elemzők eladásra javasolják, arra hivatkozva, hogy a bankpapír elmúlt hónapokban mutatott felülteljesítését a fundamentumok nem indokolják. Az OTP részvényárfolyama „ennek megfelelően” a keddi záróárhoz képest 1,0 százalékkal, 3526 forintra emelkedett. A Mol kurzusa 1,1 százalékkal, 11 995 forintra, a Magyar Telekomé 0,7 százalékkal, 575 forintra, a Richteré 0,5 százalékkal, 34 960 forintra emelkedett.
Kora délután zöldben mosolyogtak a vezető európai indexek is. Az FTSE-100 1,3 százalékos, a DAX-30 1,4 százalékos, a CAC-40 pedig 1,8 százalékos pluszban vágott neki az utolsó óráknak.
Ecoline
Tőzsde: hintába tették az Egist
Szerény pluszban vágott neki a délutáni kereskedésnek a BUX július 1-jén.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.