Számos más orgánum mellett a Blikk című bulvárlapot is kiadó Ringier Kft. csütörtökön vonta vissza tavaly novemberben beadott összefonódási kérelmét, amelyben a Borsot kiadó Híd Rádió Zrt. megvásárlásához kért hozzájárulást.
A GVH előzetes álláspontja szerint a vásárlás esetén a Ringier csoport erőfölényes helyzetbe kerülne a bulvár napilapok piacán, "miközben az összefonódásnak nem voltak azonosíthatók olyan előnyei, amelyek a gazdasági erőfölény erősödéséből fakadó hátrányt ellensúlyoznák", ezért a kérelmezett összefonódás megtiltását helyezte kilátásba a versenyhivatal.
A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) honlapján olvasható adatok alapján az idei év első három hónapjában a Blikket 214 ezer, a Borsot 91 és fél ezer példányban értékesítették. A bulvárnapilap-piac harmadik szereplőjéről nincsenek auditált adatok.
Mégsem veszi meg a Bors című bulvárlapot a Ringier
Elállt a Bors bulvár napilap megvásárlásától, a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) benyújtott fúziós kérelmét pedig visszavonta a Ringier Kiadói Kft. - áll a GVH pénteki közleményében.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.