Bajnai Gordon miniszterelnök szocialista képviselőkkel, zömmel polgármesterekkel hétfőn állapodott meg arról, hogy az augusztus 1-től érvényben lévő 18 százalék helyett a legalacsonyabb áfakulcsba fog tartozni a távhő 2010-től.
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes az MTI kérdésére nem kívánta megerősíteni, hogy hét százalék lenne az alsó áfakulcs. Azt azonban elmondta, hogy a kormányfővel folytatott egyeztetések alapján valóban a legalacsonyabb áfakulcsba kerül a távhő. Azon véleményének adott hangot, hogy a távhő áfájának csökkentése valódi, karakteres baloldali ügy, jelentős társadalmi igazságtalanságokat tudnak ezáltal mérsékelni. Hagyó Miklós hozzátette: 640 ezer lakásban közel kétmillió ember fűt távhővel, ők fizetik meg a mindannyiunk által élvezett előnyöket, például a környezetvédelmieket.
Az MTI más forrásból úgy tudja, hogy a főváros négy javaslatot is tett a 18-20 milliárd forintos áfabevételkiesésre. Ezek között szerepel a Robin Hood-adó bevételének egy része és a csökkenő távhőártámogatás, az áfa csökkentésével ugyanis az eddig alanyi jogon hat hónapon keresztül járó alanyi jogú támogatás megszüntethető.
Ugyancsak ellentételezésül szolgálna a lakások egyedi szabályozhatóságának növelésével járó jelentős gázenergia- és szén-dioxid-kibocsátás megtakarítás, amit értékesíthetne az állam. A főváros szerint ésszerűsíteni kellene az állami kamattámogatott hitelek felhasználását, hogy azt ne lehessen igénybe venni a távfűtésről bármilyen módon történő leváláshoz. Jelenleg egy átlagos, 53 négyzetméteres távfűtéses lakásban élő évente 210 ezer forintot fizet, amihez még hozzáadódik az áfa. A 210 ezer forint 70 százaléka a hődíj, 30 százaléka az alapdíj, amely Budapesten jövőre sem emelkedik.
A távhő áfája hét százalék lehet jövőre
Jövőre ötről hét százalékra nőhet az általános forgalmi adó legalsó kulcsa, amelybe a gyógyszerek és a könyvek mellett a távhő is beletartozna - tudta meg az MTI szerdán szocialista forrásból.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.