Határozott irány nélkül indult a nap az európai tőzsdéken annak ellenére, hogy a tengerentúlon és a Távol-Keleten pluszban végeztek a tőzsdemutatók. Az európai bizonytalanság elemzők szerint azzal indokolható, hogy egyre több befektető érzi "túlzásnak" a március eleje óta tartó rali által hozott felértékelődést. Az átfogó Stoxx 600 részvényindex például közel 40 százalékkal erősödött az elmúlt három hónapban, az index átlagos árfolyam/nyereség (P/E) rátája pedig 25-re emelkedett.
Szakértők ennek kapcsán hangsúlyozzák, hogy a P/E az elmúlt 5 év legmagasabb értékét érte el, vagyis az európai részvények a cégek által termelt nyereségekhez képest e mutató alapján drágának tekinthetők.
A BUX 1,1 százalékkal 16 155 pontra süllyedt péntek délelőtt fél 11-re. A vezető részvények közül mindegyik a negatív tartományban járt, a Mol 0,6 százalékkal 13 450 forintra, a Magyar Telekom 1,6 százalékkal 620 forintra, az OTP 0,9 százalékkal 3736 forintra, a Richter pedig 2,5 százalékkal 32 650 forintra gyengült.
Pirosban kezdett pénteken a BUX
Több mint egy százalékkal esett a BUX pénteken délelőtt. A vezető részvények közül egyik sem tudott erősödni, a legjobban a Richtert adták a befektetők.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.